Így lett a szomszédom cégének újlengyel a székhelye

A szomszédom elképesztően gyönyörű kézműves darabokat készít mióta az eszemet tudom. Viszont egészen tegnapig nem gondoltam, hogy már ilyen naggyá nőtte ki magát a vállalkozása. Emlékszem, apróhirdetéseken keresztül próbált megrendelőket találni. Régebben újságban megjelenő apróhirdetésekben jelent meg, az internet előretörésével pedig online apróhirdetéseket adott fel. Igaz, én közben elköltöztem otthonról, így nem is tudhattam, hogy közben kft-t alapított, és egy egész marketing csapat áll a vállalkozása mögött, nem pedig apróhirdetések.

Emlékszem, mindig nagyon tudatosan tervezett, előre gondolkodott az apróhirdetések feladásánál is. Nála precízebb és pontosabb embert nem ismertem. Így próbáltam egy kicsit epésen megjegyezni neki, hogy a cégtáblát én mégsem látom sehol kirakva.

Erre csak nevetett egyet, és közölte, hogyha Újlengyelben járok, akkor láthatom a cégtábláját. Nem értettem először. Majd elmagyarázta nekem, hogy a tábla újlengyel székhelyszolgáltatás keretei között van kihelyezve.

Ekkor hallottam először a Gross Office Kft. székhelyszolgáltatásáról. A szolgáltatás keretein belül, ők biztosítják a székhelyet, üzleti címet egy cég, vagy vállalkozás számára. Így nem csak kft., hanem akár egyéni vállalkozók is igényelhetnek székhelyet magunknak.

A székhelyszolgáltatás igénybevételéhez csak egy -két rövidebb teendőnk van. Először is, mindenképp fel kell venni a kapcsolatot a Gross Office Kft-vel, majd ők küldeni fognak emailen keresztül egy hozzájáruló nyilatkozatot, amelyet akár már 1-2 órán belül is eltudnak küldeni üzenetben. Ezzel a nyilatkozattal kell menni a ügyvédhez, aki már tudja is intézni a papírokat, és bejegyeztetni a céget.

Szerencsére nagyon rugalmasak, és az igénylés menete nagy részt online is történhet, illetve az egyeztetések telefonon keresztül is le tudnak zajlani. Egyedül akkor kell már a céget személyesen felkeresni, amikor a szerződést kell aláírni, de ez a személyes megjelenés is maximum 10 percet vesz igénybe. A szerződés megkötésekor nem a tulajdonosnak, hanem az ügyvezetőnek vagy az ügyvezető meghatalmazottjának kell jelen lennie. Ráadásul már 11 vidéki irodába is be lehet fáradni aláírni a papírokat, ha az közelebb van hozzád, mint a budapesti iroda.

Ha nem lenne ügyvéded sem gond. A Gross Office Kft. egyszerre tudja intézni a székhelyszolgáltatást, és tud ügyvédet is biztosítani neked, aki a cég ügyeit intézi. Más székhelyszolgáltatókkal ellentétben, náluk nem elvárás, hogy bejárj az irodába, és a székhelyre.

Ezen a ponton azonban még mindig nem értettem, hogy miért pont újlengyel székhelyszolgáltatás lehetőségét választotta a szomszédom.

Ennek az oka, mint megtudtam az, hogy újlengyel székhelyszolgáltatása iparűzési adómentes, így havonta akár több százezer forint is megspórolható, amit inkább bele forgat anyagbeszerzésekbe. És amiért még sokan válasszák újlengyel székhelyszolgáltatását az azért van, mert így nem otthon a saját nappalidban kell egy esetleges hatósági ellenőrzést fogadnod.

De a hivatalos postai leveleid is a székhely címére fognak érkezni. Ezeket a leveleket az újlengyeli székhelyeden átveszik, majd értesítenek róla, hogyha hivatalos dokumentumod érkezett, de be is szkennelik neked, amit továbbítanak emailben, hogy minél hamarabb megismerd a hivatalos levél tartalmát. Ez azért is jó, mert ha saját otthonod adod meg székhelycímnek, ide érkeznének a cégeddel kapcsolatos levelek, de ha nem vagy otthon nem tudod átvenni, így csak később fogod kézhez kapni.

A székhely díja újlengyel székhelyszolgáltatás esetében is meg van határozva, amely a weboldalon is fel van tüntetve. Több lehetőség közül is lehet választani, fél éves, éves, de akár két éves szolgáltatást is igénybe vehetünk. Ugyanakkor a székhelyszolgáltatási megállapodás határozatlan idejű, ezek az intervallumok csak a díjfizetés szakaszait határozzák meg.

Hálás vagyok a szomszédomnak, hogy megismertette velem ezt a szolgáltatást. Így ha egyszer sor kerülne arra, hogy céget alapítsak, én is fontolóra fogom venni a Gross Office Kft. székhelyszolgáltatását.