Van egy régi ismerősöm, akivel évekkel ezelőtt barátságig fejlődött a kapcsolatunk. Az utóbbi másfél évben azonban nem gyakran fújt össze minket a szél, így elég keveset tudtam róla azóta. Egy apróhirdetés rovat szerkesztője volt többek között, bár a rejtvényoldalakkal való munkát kedvelte a legjobban az újságnál, ahol dolgozott. Nemrég újra találkoztunk, még pedig nem is akárhogy.
A szomszéd utcában sétáltam haza a boltból, olykor gyalogosan közlekedem a házunkhoz közeli helyekre, hogy az egészséges életmódhoz ennyit hozzátegyek. Mozgok és friss levegőt szívok. Erre felé pedig már egészen régen jártam, így ezt az útvonalat választottam ezen a délutánon. Ahogy szépen kényelmesen sétálgattam az utcában egy könnyed szatyorral a kezemben – csak reggelit vettem másnapra -, egy újonnan épülő házat vettem észre egy telken, amit ebből az irányból jórészt kitakart egy magas örökzöld. Benéztem és sürgölődő embereket láttam. Az egyikük egyszer csak pont felém fordult és megláttam az arcát. Az említett régebbi barátom volt az, ő is megismert, gondolom, mert intett egyet. Közelebb is mentünk egymáshoz, ő kilépett hozzám az utcára én pedig a kapuhoz léptem.
Üdvözöltük egymást, majd megtudakoltam, hogy miújság velük, nem is tudtam, hogy ide, a szomszédba költöznek. Kiderült, hogy egy hónapja vették birtokukba itt ezt a telket, azóta pedig szorgos munkálatok folynak, hogy a rajta található régebbi házat jól felújítsák és felturbózzák. Most éppen olyan szakemberek voltak náluk kint, akik felmérték az épületet, hogy alkalmas lesz-e 5 kw napelem rendszer felszerelésére.
Meglepődtem, mekkora fába vágták a fejszéjüket és tovább kérdezősködtem.
Érdekelt például, hogy az egész miért éri meg, mennyi egy ilyen 5 kw napelem éves termelése például.
A válasza az volt, hogy ezzel a napelem rendszerrel megújuló energiaforrást tudnak felhasználni, amivelnemcsak a környezetnek tesznek jót, hanem a saját rezsiköltségüket is nagymértékben csökkentik.
Hiszen az elektromos áramot így mi magunk tudjunk előállítani, a saját telkünkön, a saját hasznunkra, ami azt is jelenti, hogy az áramszolgáltatótól függetlenedni tudunk. A villanyszámlánk így gyakorlatilag kvázi megszűnik majd.
Azt mondta, ha előfordul olyan, hogy az 5 kw napelem éves termelése több lesz, mint amennyit felhasználnak, azt visszatáplálással el tudják adni a szolgáltatónak. Ilyenről csak álmodozik az ember, nem igaz, hogy még a szolgáltató fizessen neki!
A barátomtól arra is rákérdeztem, kivel csináltatják mindezt, ő pedig a napelemrendszer.info oldalát ajánlotta. Ők jöttek ki most hozzájuk ingyenesen, előzetesen felmérni az ingatlant, majd ha minden jól alakul, és lehetséges a napelem rendszer telepítése, akkor majd azt is ők fogják csinálni, természetesen azzal is őket bízza majd meg. Mondta, hogy olvasgassam az ő oldalukat, mert többet megtudhatok a napelemekről, a cégről, és persze az 5 kw napelem éves termeléséről is, ha ez érdekel.
Otthon rá is néztünk a feleségemmel, miután beavattam a hírekbe őt is, de most már sokkal több mindent tudok a napelem rendszerekről.