Szeretem az apróhirdetéseket. Sokaknak ezek a kis feliratok nem jelentenek semmit, engem azonban már gyerekkorom óta rabul ejtettek. Emlékszem, hogy ültem az iskolában és valami ingyenes, helyi újságot lapozgattam. Feltűntek az apróhirdetések. Bár tudtam, hogy én ezek közül semmit nem tudok igénybe venni, mert nincs pénzem gyerekként, ettől függetlenül beindították a képzeletemet. Az egész kis városomnak ebben volt a szíve. Az emberek akik itt dolgoztak, akik csak el akartak adni valamit. Tehát olyan volt az egész, mintha egy piacon járnék, csak itt emberek helyett hirdetések voltak.
Máig nem hagytam abba az apróhirdetések olvasását. Ha újság kerül a kezeim közé, akkor az az első dolgom, hogy erre a részre lapozzak. Még mindig rabul ejtenek az itt kibontakozó apró történetek. Szeretem is feljegyezgetni őket, mert még a regényeimhez is tök jó ötletek lehetnek.
Használok azonban már más médiumokat is arra, hogy ilyen ajánlatok között tájékozódjak. Például interneten szoktam keresgélni. Most is ezt hívtam segítségül, mikor az autóm elromlott. Az apróhirdetések között egyet sem találtam, ami megfelelt volna az igényeimnek, ezért beírtam a böngészőm keresőjébe, hogy autószerviz Budapest. Erre az elsők között egy metaautoszerviz.hu nevű oldalt adott ki. Mivel ilyen előkelő helyen volt, úgy voltam vele, hogy ez talán megbízható lehet. Miután ezt megszavaztam neki, rákattintottam a metaautoszerviz.hu feliratra és elkezdhettem tájékozódni róluk.
Mostanában két végletét szoktam látni az internetes áruházaknak. Az egyik véglet, mikor az oldal teljesen igénytelen és minden csak arra van kihegyezve, hogy milyen a szolgáltatás. A másik pedig, mikor túlságosan sok a design elem és semmit nem lehet megtalálni. Na, a metaautoszerviz.hu, pont a kettő között egyensúlyozik, ezért egy ideális oldal azok számára, akiknek gyors megoldásra van szüksége az autójukkal kapcsolatban. Ez az oldalnak nem csak a kialakítására igaz, hanem a tájékoztató szövegeire is.
Ritkán tudok megérteni egy olyan témát, amihez semmi közöm nincsen. Szeretek autózni, de nem igazán értek hozzájuk. Itt azonban még én is fel tudtam fogni azt, hogy mire lesz szükség a javítás folyamata alatt. Ráadásul tettek egy olyan ígéretet is, hogy semmi váratlan összegre nem kell számítanunk. Ha a javítás közben bármi váratlan dolog közbejön, azt először nekünk is elmondják, és a kezünkbe helyezik a végső döntést. Tehát ez nem azt jelenti, hogy nem érdekli őket, hogy jó állapotban legyen az autónk, hanem, hogy szeretnék, hogy a javaslataikat továbbra is mi bíráljuk el.
A másik nagyon fontos dolog nekem az volt, hogy hosszú évek tapasztalata legyen a hátuk mögött. Nem kell túlságosan hosszan elmagyaráznom, hogy ez miért is elengedhetetlen egy szerviz szolgáltatásnál. Legyenek bármilyen jól képzettek a szerelők, ha ma kezdték a szakmát, akkor nem tudnak majd olyan gyorsan reagálni a váratlan problémákra, mint a veterán társaik. A metaautoszerviz.hu csapatánál azonban nem kell emiatt aggódni. Már 15 éve működnek, úgyhogy rengeteg olyan dolgot láttak már, amik csak a kezdő szerelőkön fogna ki. Nekem ez a plusz kellett, hogy teljes mértékben beléjük tudjam helyezni a bizalmamat.
Az ígéretek pedig akkor igazán szépek, ha betartják őket. Ezt pedig így is lett a metaautoszerviz.hu oldalánál. A telefonhívásomra azonnal reagáltak és végig segítettek nekem, a szerelés folyamatának megértésében. Végül teljesen méltányos költségekkel jöttem ki az egészből.