Apróhirdetésben bukkantam plasztikai sebészetre

Szokásom nézni az apróhirdetéseket, és néha szoktam hasznos dolgokra bukkanni ennek köszönhetően. Nemrég egy olyat találtam, aminek az volt a címe, hogy plasztikai sebészet budapest, és rögtön fel is keltette az érdeklődésem, mert gondolkoztam, hogy megműttetem a hasam, hisz 3 gyereket kihordtam, és nagyon nem olyan már, mint régen. Szerencsére az apróhirdetésben ott volt a honlapjuk címe is, így könnyen el tudtam látogatni oda, hogy magam is kicsit informálódjak.

Dr. Kelemen Ottó praktizál ezen a magánklinikán, és a honlapon olvasottak alapján számos szakképesítéssel és komoly szakértelemmel rendelkezik. Ez nem is csoda, hiszen már 38 éve van a pályán. Nagyon tetszett, amikor olvastam, hogy a betegeket holisztikus szemlélettel kezeli. Mindig dicséretes volt a szememben, amikor valaki a problémára átfogóan tekint, nem pedig egy – egy testrészre lebontva. A műtéteket a magas színvonalú Kelemed Plasztika klinikán végzik. Az oldalon található információk biztosítanak minket arról is, hogy az orvos a műtét után sem engedi el a betegei kezét, ugyanis folyamatosan elérhető számunkra, és a sürgős kontrollvizsgálatokat rövid időn belül el tudja végezni. A gyógyulás utáni ellenőrző vizsgálatokat is ebben az intézményben intézik el, hiszen nagyon fontos az utánkövetés is.

Mindezek alapján nagyon szimpatikusnak tűnt nekem a magánklinika, és az orvos is, aki ott praktizál. Biztos voltam benne, hogy ők az egyik legjobb plasztikai sebészet Budapesten, így nyugodtan rájuk bízhatom magam, ha egyszer úgy döntök.