A székhelyszolgáltatást se apróhirdetésből ismertem meg

Emlékszem régen a nagypapám mindig az újságban adott fel apróhirdetést, ha valamit el szeretett volna adni. Régen ennek nagy divatja volt, de ahogy fejlődik a technológia, egyre inkább háttérbe szorul ez a hirdetési fajta. Átveszi a helyét az internet, hiszen valljuk be, hogy ott akár ingyen is lehet hirdetni, és valószínűleg több emberhez eljut. Nem véletlen, hogy a legtöbb cég ezen a platformon próbál a lehető legaktívabb, legfeltűnőbb lenni. Apróhirdetéseket ők nem is adnak fel, maximum a reklám újságokban találkozunk velük, ott viszont elég feltűnő módon vannak jelen. 

Legtöbbször én is az interneten találkozok hirdetésekkel, reklámokkal. Így ismerhettem meg a szekhelyszolgaltatas24.hu-t is. Korábban nem volt ismerős a cég, illetve a székhelyszolgáltatás, mint fogalom sem volt az. Ennek a lényege annyi, hogy a cég székhelye tulajdonképpen úgy működik, mint egy központi iroda, és egy titkár vagy titkárnő egyszerre. Nem egyenlő a telephellyel, ahol a cég a bejegyzett tevékenységi körét gyakorolja. Azoknak a vállalkozóknak kitűnő lehetőség, akik nem szeretnének külön helyet fenntartani, bérleti díjat fizetni, vagy alkalmazni valakit az adminisztrációs feladatok elvégzésére. Emellett akkor is javasolt, ha nem szeretnénk a saját lakóhelyünket székhelyként bejegyeztetni. Ez esetben ugyanis ide érkeznének a hivatalos levelek, itt keresne fel minket egy ellenőrzés során a NAV. Nem véletlen, hogy sokan választják a székhelyszolgáltatást, mint opciót.

Mivel korábban nem olvastam és nem hallottam erről a lehetségről túl sokat, így tovább tájékozódtam a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalon. Megtudtam, hogy ők két lehetőséget kínálnak. Az egyik egy 0%-os iparűzési adójú székhelyszolgálat Újlengyelben, a másik pedig Budapesten több címen ad lehetőséget székhelyszolgáltatás igénybevételére. Mindkettőnél a csomag tartalmában benne van a hozzájáruló nyilatkozat e-mailben, az online ügyintézés, a levelek átvétele, szkennelése, a postázás, acégtábla, illetve mindkettő szolgáltatási csomagról elmondható, hogy kompatibilis a 7/2017. IM rendelettel.

Iparűzési adómentes székhelyszolgáltatás Újlengyelben

Pest megyében néhány településen nincs iparűzési adó, ilyen település Újlengyel is. Ott ez már lassan 30 éve így van. Az Önkormányzat nagyon stabilan működik, az ellenőrzéseket tekintve a NAV nem jogosult eljárni, csakis a települési önkormányzat jár el a helyi adók ügyében. Mivel ezen a településen nem szednek iparűzési adót, értelemszerűn nem is ellenőrizni senki sem. Nem véletlen, hogy Újlengyel a legstabilabb önkormányzattal rendelkező, legismertebb, legnépszerűbb adóoptimalizálásra alkalmas hely. Pont emiatt válaszotta sok multinacionális cég székhelyéül a települést. A szolgáltatás része még az is, hogy a cégtáblára kihelyezik a cégnevet, az érkező leveleket átveszik, minden levelet szkennelnek, valamint a leveleket továbbítják e-mailben, postai úton. Fogadják a hatóságokat, kényszerintézkedéseket tűrik és biztosítják a tárgyalót. Ez a csomag 6 hónapra 39.900 Ft-ba kerül, plusz áfa, és 1 hónapot ajándékba kapunk.

Székhelyszolgálat Budapesten több címen

Ez a másik csomag, amely a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalon megtalálható. Két helyszín is szerepel a kínálatban: egy II. kerületi és egy VI. kerületi cím is. A csomagban, a újlengyelihez hasonlóan olyan szolgáltatások vannak még, mint pl. a cégtáblára kihelyezett cégnév, a levelek postázása, átvétele, továbbítás és a hatóságok fogadása, kényszerintézkedések tűrése, valamint a tárgyaló biztosítása. Ennek a csomagnak az ára 6 hónapra (melyből 1 hónap ajándék) 29.900 Ft + áfa.

Hogyan zajlik a szerződés menete?

Egy többlépéses ábrával szemlélteti a szekhelyszolgaltatas24.hu, hogy hogyan is lehet velük szerződni. Az első lépés a kapcsolatfelvétel. Ez történhet telefonon, vagy pedig a honlapjukon található űrlap kitöltésével. A következő lépést befolyásolja, hogy van-e ügyvédünk vagy sem. Ha van, akkor megelőlegezik a hozzájárulást, így az ügyvédünkhöz már küldhetjük a befogadót, fizetni pedig később is ráérünk. Ha nincs ügyvédünk, az sem probléma. Ez esetben biztosítanak egyet, illetve időpontot egyeztetnek velünk. Ez teljesen ingyenesen történik. Ezáltal elég lesz majd egyszer megjelennünk, a többit intézik ők. Ezután lesz a személyes találkozás, ahol aláírjuk az iratokat és rendezzük a pénzügyeket. Ezt kizárólag csak készpénzzel tehetjük meg. Ezt követően az ellenjegyző ügyvéd az ellenjegyzés után beadja a kész iratokat a cégbíróságra. Majd pedig a cégbíróság bejegyzi a cégalapítást vagy cégmódosítást. Alapítás esetén ez néhány napot szokott igénybe venni, cégmódosítás esetén azonban akár 15 nap is lehet.

Milyen előnyei vannak, ha valaki igénybe veszi a székhelyszolgáltatást?

szekhelyszolgaltatas24.hu
Székhelyszolgáltatás: központi iroda + titkár vagy titkárnő

Nem kell adminisztrációt fenntartania a székhelyén, főleg ha induló vagy kis vállalkozása van. Ebből következik, hogy nem kell irodát sem bérelni. A küldemények pontosan, precízen átvételre, és elektronikusan iktatásra kerülnek. Tehát nem kell a postára menni, és sorban állni, amivel ráadásul rengeteg időt megspórolunk magunknak. Nem kell a váratlanul betoppanó hatóságokat a privát szféránkban otthon fogadni. Az esetleges hatósági kényszerintézkedéseket a székhelyen kell eltűrni. (ez különösen igaz pl. átmeneti pénzügyi, cash-flow zavarban, amikor végrehajtásra, lefoglalásokra kerülne sor.) Nem kell építményadót fizetnie a saját lakásunkba bejelentett vállalkozás miatt sem.

Mit érdemes tudni a szekhelyszolgaltatas24.hu-ról?

Természetesen egy ilyen döntés meghozatalához azt is fontos tudni, hogy a szolgáltatást nyújtó cég mennyire megbízható, milyen hírneve van. Legalábbis engem ez is érdekelt, nemcsak a csomagok, amiket kínálnak. A https://szekhelyszolgaltatas24.hu/ oldalon található bemutatkozásukból kiderül, hogy a cég az elsők között kezdett el foglalkozni a székhelyszolgáltatással, ennek immár több, mint 11 éve. Először Budapesten nyitották meg irodáikat, melyek a mai napig működnek is. Később a nagy igény miatt nyitották meg újabb irodájukat Újlengyelben, mely elég nagy sikert aratott a vállalkozások között. Komoly gyakorlattal rendelkeznek a hatóságkezelésben is – mivel irodáik több ügyvédi irodával is szoros kapcsolatban állnak, ezért nem nagyon van olyan helyzet, amivel még ne találkoztak volna. Komoly pénzügyi stabilitással rendelkeznek. A cégüket Európa legnagyobb cégminősítő vállalkozása a Bisnode, minősítette AA- kategóriába. (nemzetközileg legmagasabb kategória az AAA).

Talán mondanom sem kell, hogy a pénzügyi stabilitás mennyire fontos, hisz nem mindegy, hogy mennyire stabil cég foglalkozik a vállalkozásunkkal, és annak egyik legfontosabb elemével a székhelyével. Ha egy olyan székhelyszolgáltató céget választunk, amely instabil, akkor könnyen előfordulhat, hogy kihúzza akár sok száz vállalkozás alól is a szőnyeget és eltűnik a piacról. Nem hagyva maga után mást, mint tömeges adószámtörléseket és ezáltal tömeges eltiltásokat, cégcsődöket. Sajnos manapság is még jó pár olyan cég működik ebben a szektorban, amely nagyobb nyereséget, tőkeerőt, sziklaszilárd pénzügyi stabilitást, így biztos talajt, nem tud nyújtani a velük szerződő partnereinek. Emellett a cég mellett szól az is, hogy a székhelyszolgáltatási tevékenységet a 7/2017.(VI.1) IM rendelettel összhangban végzik. A tevékenységüket folyamatosan a magyar hatóságok által deklaráltan is jogszerűen végzik.

Igazán tetszett az is, hogy a weboldalon nemcsak megismerhettem a céget és azt, mit kínálnak, hanem számos cikket is találtam, ahol sok fontos információt tudhattam meg. Többek között arról is olvashattam, hogy milyen áron vannak a székhelyszolgáltatások, mi számít drágának, mit kell megnézni mielőtt választanánk, miért nem a legjobb döntés az ingyenes székhelyszolgáltatás.

Visszatérve az apróhirdetésekre: ha most ennek a cégnek csak egy rövid hirdetését láttam volna, nem biztos, hogy felkeresem az oldalukat és tájékozódom a témában. Így viszont hamarabb felkeltették a kíváncsiságomat,szóval szívesen körbenéztem az oldalukon.